2017. június 11., vasárnap

Lavera dekorkozmetikumok – tökéletes pirosító és highlighter?

Március óta próbálgatom nagy lelkesedéssel a Lavera magyarországi forgalmazójától kapott dekorkozmetikai csomagot, és a bőröm nagyon örül ennek. A tesztelés apropója az, hogy a márka több mint 140 dekorkozmetikai termékkel bővítette a magyarországi portfóliót, kedvező árú és barátságos összetevő-listájú lehetőségeket biztosítva a bőrükre odafigyelők számára. Számos csodás terméket van szerencsém tesztelni, és néhányuk igazán nagy kedvenccé vált, míg mások kissé mást nyújtanak, mint amit eredetileg vártam tőlük. Olvashattatok már nálam számos termékükről, a Plum Blossom fantázianevű pirosító pedig több kedvences videóba is bekerült, mert csodálatos fényével jó összhangot alkot a télen kifakult és száraz bőrömmel. Éppen ezért nagy kíváncsisággal kezdtem bele egy másik pirosító, a Pink Harmony tesztelésébe, kíváncsian várva, hogy vajon a nagy előd nyomába lép-e. Mivel pedig jó néhány hónapja magával ragadott a highlighterek világa, mindenképpen szerettem volna ilyen terméket is választani mellé, ugyanakkor a Lavera kínálatában csak krémes highlighter kapható (ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy krémes pirosító is elérhető náluk). Nem keseredtem el, hanem kicsit szokatlan választásként egy szemfestéket próbáltam ki erre a célra a porállagú pirosító mellé. A tesztelés eredményét alább olvashatjátok, elsőként azonban megmutatom, milyen egyéb termékekkel együtt próbálhattam ki ezt a két szépséges darabot:



Bizony, lesz itt még szó két rúzsról és két szájfényről is, na meg a videóban már kedvencként említett szemhéjalapozóról, az alapozókról és a korrektorról is külön bejegyzést tervezek, így érdemes lesz továbbra is figyelemmel kísérni a blogot. Most viszont jöjjön a lényeg, a két ma tárgyalt termék közeli fotói, valamint színmintái, napfény hiányában háromféle fénybeállításban.

Elsőként tehát lássuk a Pink Harmony nevű pirosítót, amely a neve alapján inkább szerény rózsaszínt sejtetne, mégis élénk, elsőre matt hatásúnak tűnő színt kapunk általa.





A vakus képen jól látható, hogy rendkívül finom szaténfénye van, ugyanakkor a Plum Blossom nevű árnyalattal ellentétben nem nevezhető szaténnak. Ez a fajta, valóban visszafogott fény azonban tökéletes választás abból a szempontból, hogy a teljesen matt színekkel ellentétben jól imitálja a bőr természetes fényét, és ezáltal a száraz bőrt sem mattítja túlzott mértékben. Ez a visszafogott irizálás a színminták esetében is jól megfigyelhető, amelyeket kétféle módon is felvittem a bőrömre: alapozó használata után egy koncentráltabb mintát hoztam létre lapos ecsettel a bal oldalon, majd tőle jobbra egy mini Sleek pirosítóecset segítségével egy visszafogottabb mintát is felvittem.





Eléggé pigmentált termékről van szó, amelyhez a legpuhább, laza sörtéjű ecseteket tudom a leginkább ajánlani, vagy akár a duo fibre kivitelű ecsetek is hasznosnak bizonyulhatnak hozzá. A pigmentáltságának köszönhetően ugyanakkor remekül beválik ahhoz a trükkhöz, amelyet már a blog kezdete óta szívesen alkalmazok: hideg árnyalatú sminkek esetében ugyanis előszeretettel satírozom el a mélyítővonal külső részén a széleket a sminkben használt pirosítóval, ezáltal tökéletes összhangot képezve az arcsmink és a szemsmink között. A tartósságára sincs panasz, hiszen a reggel felvitt sminkben este, a lemosás előtt is egyértelműen látható volt még, ami persze a megfelelő alapozó-púder kombinációnak is köszönhető, ugyanakkor sok pirosító számára a legjobb alap sem elegendő a tartóssághoz.

A highlighterként választott szemfesték árnyalata Pearly Rose, és már a neve is tökéletesen leírja a jellegét: gyöngyházfényű, rendkívül világos rózsaszínről van szó, amelyet a highlighterként való alkalmazása mellett természetesen szemfestékként is teszteltem. Lássuk azonban elsőként a termékfotókat:





Valamint a színmintákat – ezeket a pirosítónál leírt módon készítettem el, kétféle módon és koncentrációban:





A fényét szerencsére nagyon apró mikrocsillámok biztosítják, sehol nincs tehát benne nagyobb méretű szemcse, amely az arcon soknak bizonyulhatna. Kis mennyiségben visszafogott fényt ad, így tökéletesen beválik mind a szemöldökcsonton, mind az orcákon, ugyanakkor lapos, tömött ecsettel metálba hajló hatás is elérhető vele a szemhéjon. A szintén Lavera szemhéjalappal pedig akár 12 órán át is a helyén marad, változatlan intenzitással és fénnyel, így a tartósság próbáját is kiállja. 

A sminkfotók előtt a csomagolásra is kitérnék egy kicsit, ugyanis megfelelően lezárt módon kaphatók a termékek, és az állvánnyal ellátott üzletek teszterekkel biztosítják a vásárlás előtti kipróbálást. Mindkét termék hasonlóan letisztult formában, öntapadós zárócsíkkal ellátva várja a gazdáját:








A ragasztócsíkok egyébként könnyen eltávolíthatóak, és nem hagynak zavaró, benzines lemosást igénylő nyomokat maguk után. A csomagolás maga jól zár, ugyanakkor egyszerűen nyitható, ezért használatuk esetén nem kell a körmünk letörésétől sem tartanunk.

Sminkben is mutatom őket, és bár az elsőben leginkább csak a pirosító színe látható, a másodikban kárpótlásul a szemöldökcsonton, az ajkak felett, az orcákon és az orron is jól látható a highlighterként alkalmazott szemfesték színe, valamint a koncentrált felvitel esetén biztosított árnyalat is megfigyelhető a szemhéjon és az alsó szempillatőben.




A második smink fénye annyira magával ragadott, hogy egy közelgő esküvőre is ezt az arcsminket tervezem elkészíteni – ez pedig igazi elismerés tőlem a termékek irányában.

A dekorkozmetikumokról és az egyéb Lavera termékekről is részletesen tájékozódhattok a magyarországi forgalmazó honlapján:
http://heliosbio.hu/
Emellett pedig figyelmetekbe ajánlom az egyik kedvenc internetes áruházam, a Happy Bio oldalát, ahol a Pink Harmony pirosító 3060 Ft-os, míg a Pearly Rose szemfesték 1650 Ft-os áron kapható. Aki pedig Budapesten lakik, annak érdemes lehet ellátogatnia az Organic Beauty szépségszalonba, ahol munkanapokon reggel 9 és délután 6 óra között személyesen is megtekintheti a termékkínálatot, és be is szerezheti a neki tetsző darabokat. (Cím: 1073 Budapest, Kertész u. 32. 1 emelet 1.)

Az első adag tehát meggyőző volt a számomra, és alig várom, hogy a további termékekről is beszámolhassak Nektek, ugyanis a bejegyzés elején látható csoport számos más kincset is magában rejt még.

Ti ismeritek a Lavera dekorkozmetikai vonalát? Ha igen, van már kedvencetek tőlük?

1 megjegyzés:

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.